Forint dömping az autóhitelezésben

Túlnyomó többségben van a forint alapú hitelek száma az új kihelyezéseknél egész Magyarországon az idei évben, főleg a 2010. márciusi ide vonatkozó jogszabályi változtatásokat követően.

Ennek oka, hogy forint alapon jócskán több hitelhez juthatunk akár mint vállalkozás, akár mint magánszemély szeretnénk pénzhez jutni. Magánszemélyként a hitelösszeg a teljes vételár 80, míg vállalkozásként szintén 80 százaléka lehet, ellenben ez utóbbi esetben akár 8 éves futamidővel kalkulálva. Euro alapon ez a szám 65 százalékra módosul. Egy millió forint értékű gépkocsinál könnyen szemléltethető, hogy nem mindegy: 350.000, vagy 200.000 forintot kell kezdőrészletként befizetnünk. A forint hitelek egyik hétköznapi előnye ez. A másik, hogy a visszafizetendő összeg nem függ a forint/deviza árfolyam napi ingadozásától.

Az nem mondhatjuk, hogy egyáltalán nem függ, hiszen a jegybanki alapkamat módosíthatja azt, ami pedig függ a forint erősségétől a többi devizával szemben. De ennek mértéke igazán elhanyagolható. Három érv szól leginkább a forint hitelek mellett autó vásárlás előtt: kevesebb önerővel kell rendelkezni, nem változik a havi törlesztő a teljes futamidő alatt, végül, de nem utolsó sorban erősítjük a haza gazdaságot, Magyarország nemzetközi megítélését.

Szólj hozzá!

Az email cím nem lesz nyilvános. A csillagozott mezők kitöltése kötelező.

*
*