A következő témában írt bejegyzések: Autóvásárlás

Autó kereskedelem, gépjármű finanszírozás

1

Ma az új és használt autó kereskedelem ezer sebből vérzik. Az elmúlt évek hibás, eltúlzott üzletpolitikája, a márkák közötti véresen komoly verseny a paci részesedésért, a finanszírozási kondíciók torzulása vezetett idáig.

A gazdasági válság felgyorsított egy folyamatot. Az látszik az európai autópiacokon, hogy állami támogatás nélkül drasztikus a vásárlói kedv visszaesése. Magyarországon az idei év első két hónapjában 80%-os ez az érték 2008-hoz képest. Csak a gépjármű finanszírozás megszigorításával mintegy 100 ezer vásárló távozott a piacról. A munkanélküliség jelenleg is növekszik, még csak az idei első félév végén fogja elérni a válság a mélypontot. A munkahelyek bizonytalansága mellett tovább rontotta a helyzetet, hogy a munkavállalók bérét csökkentették is egyes cégek. Ráadásul sok családnak nemcsak egy, hanem több hitele is volt. Lakás és autóhitel is. A BAR-listák drámaian növekednek. Ha jobbra is fordulna a gazdasági helyzet, a lakosságnak akkor is a saját háztartását kell először rendbe tenni, konszolidálni, és nem az újautó-vásárlás lesz a legfontosabb célja. A korábbi években a 0 százalékos önrésszel induló autófinanszírozási konstrukcióknak köszönhetően olyanok is új autót vettek, akiknek használt autóra sem volt pénzük, a használt autó hitel felvételére sem lettek volna alkalmasak. Ezáltal eltorzult a piac. Nemrégiben megindult egy olyan folyamat aminek következtében ez az abszurd helyzet most a talpára áll. Ma, akinek kevés a pénze, az használt kocsit vesz új helyett. Ennek a folyamatnak a hatása komoly gondokat okoz az új autó piacon, hiszen a márkakereskedők már nem tudják visszacsábítani az elveszített vevőket a szalonokba a használt autó telepekről.

A márkakereskedők lehetőségei teljesen beszűkültek. Nem maradt lehetőségük az akciózásra, a piac élénkítésére, mert az elmúlt másfél év alatt minden tartalékuk elfogyott. Ha fél áron adnák is az autókat, akkor sem lehetne megduplázni az eladási volument, mert autóhitelezés nélkül nincs elég vásárló. Amíg a finanszírozás nem áll helyre, addig a piacon sem lesz érdemi elmozdulás. 2008-ban 160 ezer új személyautót adtak el Magyarországon, és ennek csaknem a 70 százalékát valamilyen finanszírozási konstrukcióban. Azaz 100-110 ezer autó értékesítését finanszírozták a bankok és a lízingcégek autóhitel vagy autólízing formájában. Már 2009-ben a piac drasztikusan visszaesett, és a 60 ezer új személyautóból már csak 12 ezer volt a hitelre, lízinggel vásárolt, tehát az új autó hitel is rendkívüli mértékben visszaesett. A 2010 március elsejével életbe lépett újabb finanszírozási szabályok tovább nehezítik az autóra vágyók hitelhez jutását ami jelentősen rontja a gépjármű finanszírozás lehetőségét.

A jegybank javaslatára a kormány tovább szigorította a gépjármű hitelhez jutás feltételeit. Meghatározta, hány százalék legyen a saját erő, amit be kell fizetni, mekkora jövedelemmel kell rendelkezni az ügyfélnek. A jövedelem hány százalékát lehet maximum a törlesztésre fordítani. Véleményem szerint ez az újabb állami beavatkozás teljesen idegen a piaci megoldásoktól. Másrészről a nehéz helyzetben lévő adósokat is bebetonozza, mivel ők az új minősítési szabályok szerint az adósságrendező hitelekhez sem tudnak hozzájutni.

Nyári gépkocsi hitelek

0

Cégünk szinte egyedülálló módon az ország szinte minden jelentõs gépjármû finanszírozó bankjával, pénzintézetével kapcsolatban van, így lehetõségünk van kiválasztani Önnek a legmegfelelõbb finanszírozási módot.

Munkatársaink már akkor szívesen az Ön rendelkezésére állnak, amikor még csak tervbe vette a gépkocsi vásárlást, nem csak konkrét gépkocsi hitel kapcsán; ingyenes tanácsadó szolgálatunk szívesen segít az elõzetes gépjármű hitel kalkuláció elkészítésében is. A gépkocsit minden esetben névre írva adjuk át, biztosítást kötünk rá, és segítünk a soron kívüli eredetvizsgálattal is. A vásárlás elõtti állapotfelméréssel sok bosszúságtól kímélheti meg magát! Közremûködésünkkel lehetõsége van magas kamatokkal terhelt autóhitelének kiváltására, olcsóbb banki hitel felvételére. Cégünk nagy hangsúlyt fektet a gyorsaságra, ideális esetben a hitelösszeg néhány munkanapon belül folyósításra kerül. A weboldalunkon található online gépjármű hitel kalkulátor segítségével bármikor készíthet előzetes becslést. Nálunk lehetõsége van: autókereskedõnél vásárolt, magánforgalomban vásárolt, külföldrõl behozott, vagy saját tulajdonú gépkocsi finanszírozására – ezen belül cascós és cascomentes forint/euró alapú gépjármű hitel felvételére.

Alapkövetelmények, melyeket szinte minden bank elõír leendõ ügyfelei részére:

Magánszemély esetén

  • magyar állampolgárság (külföldi, magyar kezessel) betöltött 25. életév (25 év alatt kezes szükséges)
  • jövedelemigazolás, vagy 2 havi bankszámlakivonat,
  • 2 fényképes igazolvány (jogosítvány vagy vizsga könyv, személyi, útlevél, stb.)
  • adókártya
  • közüzemi számla (csekkel együtt)

Cég esetén

  • előző évi mérleg
  • társasági szerződés
  • aláírási címpéldány
  • végzés

Maradványértékes gépkocsi hitel

Ezt a finanszírozási formát abban az esetben szoktuk ajánlani, ha a gépkocsi fiatal, egy-két éves. A maradványértékes gépjármű hitel lényege, hogy a futamidő elején meghatározunk egy úgynevezett maradványértéket, melyet a futamidő végén kell megfizetni, ettől a havi törlesztőrészletek alacsonyabbak lesznek. Lehetőség van még arra is , hogy a futamidő végén ezt az értéket tovább finanszírozzuk, maximum 3 évre.

Mégis maradhat az önerő nélküli autóhitel

0

A nagy gazdasági világválság nem csak az ingatlanpiacra, hanem az autópiacra is rányomta bélyegét. Ennek következtében ezen területen is jelentősen szigorodtak a gépjármű hitelezés és ezáltal a gépjárműhöz jutás feltételei.

Mostantól forintlízing esetében a személygépkocsi piaci értékének minimum 20%-át, eurónál 35%-át, míg egyéb deviza esetén a piaci érték felét kell készpénzben kifizetni. Ez pedig jelentősen visszavetheti az autóvásárlást, ugyanis kevesen tudnak ekkora önrésszel autót venni. A tavalyi év végén kiadott kormányrendelet értelmében változtak a gépjármű-hitelezés szabályai is. A vásárlásra nyújtott gépjármű hitel futamideje innentől kezdve nem lehet hosszabb 7 évnél. Forinthitelnél a hitel nem lehet több a jármű piaci értékének 75%-nál, euróhitelnél a 60%-nál, egyéb devizánál pedig a 45%-nál. Lízingelésnél 80%, 65% és 50% az irányadó számok.

A használtautó-piac viszont egyfajta kibúvót jelenthet. A jogszabály ugyanis azt mondja ki, hogy az autó piaci értékének valamekkora százalékánál nem lehet nagyobb a hitel. A piaci értéknél azonban elég nagy lehet a szórás. Ezt ugyanis az Eurotax katalógus alapján határozzák meg, itt azonban különböző korrekciós tényezőket figyelembe véve akár 40%-os eltérés is lehet azonos évjáratú modelleknél. Így a papíron 20%-os önrész a gyakorlatban simán lehet 10 vagy akár 0%-os.

Vegyünk egy példát! Az autó 1.000.000 Ft-ba kerül, a hitelhez pedig minimum 200.000 Ft önrész kellene. Az adásvételi szerződésre 1.200.000 Ft-ot írnak, ennek a 20%-a 240.000 Ft, vagyis a bank átutal 960.000 Ft-ot, a vevő kifizet 40.000 Ft-ot készpénzben a kereskedőnek, és minimális önrésszel jutott az autóhoz. Ezt azért tudják megtenni a kereskedők, mert ellentétben a lakáshitelekkel, amikor a bank az értékbecslővel megnézeti az adott ingatlant a finanszírozók nem látják az autót.

A használt autós hirdetéseket böngészve egy másik érdekes jelenség: akadnak olyan hirdetések, amelyeknél a feltüntetett ár csak hitellel vásárlás esetén érvényes, készpénzes vásárlásnál viszont felárat számolnak fel a kereskedők. A jelenségnek az az oka, hogy a hitelt közvetítő autókereskedő jutalékot kap, és ezt az összeget tekinti a saját árrésének.

Az új szabályozásoknak köszönhetően tehát olcsóbb lett a gépjármű lízing, mint a hitel, többek között a fogyasztók számára előírt kötelező fedezet arányának csökkenése miatt. Ezáltal a pénzintézetek is csökkenthetik az árakat, aminek eredményeként vélhetően a válságból kifelé haladva folyamatosan nő majd ezen konstrukciók aránya.

Hogyan vegyünk autót?

1

Ez a trükk, hogy a romos kocsit kicsit kipofozzák, sokszor előkerül, mivel mindig akad olyan tapasztalatlan ember, aki ilyesmiről még nem hallott, és nincs szeme ahhoz, hogy észrevegye, ha egy autót éppen csak helyreállítottak a romokból, hogy el tudják adni.

Ez különösen akkor történhet meg, ha valami autóvásárban levő (például a nagy pécsi autóvásáron) autót akarunk megvenni. Ilyenkor nem nagyon van lehetőség arra, hogy szervizben megnézessük az autót, főleg nem, ha idegen városban vagyunk egy vasárnapi vásárban. De ha a szokott környezetben vagyunk, akkor sem biztos, hogy el tudjuk vinni az autót egy jó helyre, hiszen ezeket az ad hoc megjelenéseket nem minden autószerelő tudja beiktatni a napirendjébe.

Szóval a legjobb, ha elfelejtjük a neppereket, márkakereskedőket, akármilyen kisebb-nagyobb kereskedőket, és kizárólag magánszemélytől veszünk autót. Vagy, ha elmegyünk a nagyvilágba autót szerezni, mivel Németország egy tisztességes hely, különösen azok a részei, amelyek nincsenek tele „újnémetekkel”. Mielőtt valaki rasszizmust kiáltana, saját tapasztalataim szerint azok, akik Ausztriában vagy Németországban feltűnően olcsón árulnak autókat, vagy megpróbálják eltitkolni a hibákat, mind valamilyen keleti ország fiai. Természetesen ezzel egyáltalán nem akarom azt mondani, hogy ha meglátunk egy Ibn Hassan Autohandlungot, akkor fussunk, mivel természetesen nem minden török, arab stb. kereskedő csal. Csak jobb, ha felkészülünk arra, hogy ilyenkor célszerűbb jobban körülnézni.

Szóval, ha itthon vagyunk, akkor telefonáljunk, beszéljünk meg egy időpontot a nagyon közeli jövőre (másnap, harmadnap), és ne este tegyük, hogy még egy műhelyt is fel tudjunk hívni, és be tudjunk jelentkezni.