Vajon mi várható a gépjármű hitelek frontján 2010-ben? Milyen következtetéseket lehet levonni a hitelpiac eme szegmensének alakulásáról a tavalyi eredmények alapján?
Mit ígérnek a szakértők? (Vagy jósok – klasszikus műveltségű embereknek eszébe juthat Cicero híres, és mai is tökéletesen igaz mondata az egymással összetalálkozó haruspexek esetéről.) Milyen kamatot lesz érdemes felvenni? Változik-e egyáltalán érdemben a hitelpiac? Kitörünk-e a válságból, amely a használt autók hitelpiacát és az új autókét egyaránt érinti?
Gépjármű hitel kalkulátor »
A 2009-es év olyan mértékű bukás volt az autóipar és vele együtt a szalonok, meg a hiteleket folyósító bankok számára, amire nem sokan számítottak. A 60%-os visszaesés után csak valami jobb következhet – gondolhatják az optimisták, vagy akik nem hallgatnak híreket. Idénre 66%-os visszaesés várható, vagyis a tavalyi évvel egybevéve már csak mikroszkóppal lehet megtalálni majd a grafikon legalján az autóeladások számát mutató csíkot.
Az autóhitelek piaca sem triumfál az idén. Tavaly a döbbenetes visszaesést az autóhitelek frontján még durvább krízis követte, és idén sem várható semmi jó. 2009-ben az autóhitelezési piac eddig történetének legkeményebb hónapjait élte át. A drasztikusan csökkent újautóeladások mellett a használt kocsik sem mentek, ráadásul hazánkban eleddig az autók 90%-át hitelre vették (bár ennek aligha kell örülnünk, hiszen ez csak a lakosság siralmas anyagi helyzetének újabb, kiváló bizonyítéka), tavaly viszont már csak 10%-ot vittek el a szalonokból kölcsönre. Idén ezt tetézi még a további visszaesés az eladott új és használt autók számában, amit meg fognak érezni a bankok is a gépjárműfinanszírozás területén. Nem csoda, ha egyesek úgy vélik, és örömmel nézik: a bankárok kiválasztott kasztja most egy kicsit végre megérezheti, nem lehet a végtelenségig mindenféle felelősség és következmény nélkül játszani mások összekuporgatott fillérjeivel.
Mi várható tehát az idén a gépkocsihitelek piacán? A válság után, valamikor az év végén a bankok alighanem könnyíteni fognak a gépkocsi hitelek felvételi feltételein, ez azonban még nagyon véleményes mondat: nem tudjuk, mikor lábalunk ki a pénzügyi (és morális, bár ennek jelen esetben nincs relevanciája, de nem felejtkezzünk meg erről sem) krízisből, a bankárok fejébe belelátni pedig nem könnyű.
Amire mindenki vágyik: olyan gépkocsihitelhez jutni, amelyet gyorsan és könnyen vissza tud fizetni, mindegy, hogy használt autóra vagy újra veszi fel, teherautóra, buszra vagy motorra költi a pénzt. Sajnos idén és jövőre, meg talán amíg a világ világ, ez elérhetetlen vágyálom. Mindenesetre 2010-ben a forint alapú kölcsönök reneszánszot fogjuk majd élni, pontosabban már éljük is: a lízing és gépkocsi hitelek piacán ugyanaz a tapasztalat mozgatja a vevőket, mint máshol: a forint hullámvasútja után sokan nem mernek belevágni egy euró vagy frank alapú hitelbe, hiszen annyian megjárták ezzel a válság és a bolsevik kormány idején.
Az idegen valutákban felvett gépkocsi hitel ezzel együtt is jobb választás, és az ország aligha kerül olyan helyzetbe még egyszer, mint amilyenben nemrég volt, amikor a törlesztőrészletek a pénzügy-politikai szerencsétlenkedés miatt az egekben voltak. Ráadásul azt se feledjük: bát sokan panaszkodtak a magas deviza alapú gépkocsi- és egyéb hitelek elviselhetetlen tehernövekedése miatt, valójában ők még így sem fizettek annyit, mint azok, akik forintban vették fel a hitelüket. Ne dőljünk be a trendnek: maradjunk idén is a deviza alapú gépkocsihitelnél.