Gépkocsi hitel piac 2010

0

Vajon mi várható a gépjármű hitelek frontján 2010-ben? Milyen következtetéseket lehet levonni a hitelpiac eme szegmensének alakulásáról a tavalyi eredmények alapján?

Mit ígérnek a szakértők? (Vagy jósok – klasszikus műveltségű embereknek eszébe juthat Cicero híres, és mai is tökéletesen igaz mondata az egymással összetalálkozó haruspexek esetéről.) Milyen kamatot lesz érdemes felvenni? Változik-e egyáltalán érdemben a hitelpiac? Kitörünk-e a válságból, amely a használt autók hitelpiacát és az új autókét egyaránt érinti?

Gépjármű hitel kalkulátor »

A 2009-es év olyan mértékű bukás volt az autóipar és vele együtt a szalonok, meg a hiteleket folyósító bankok számára, amire nem sokan számítottak. A 60%-os visszaesés után csak valami jobb következhet – gondolhatják az optimisták, vagy akik nem hallgatnak híreket. Idénre 66%-os visszaesés várható, vagyis a tavalyi évvel egybevéve már csak mikroszkóppal lehet megtalálni majd a grafikon legalján az autóeladások számát mutató csíkot.

Az autóhitelek piaca sem triumfál az idén. Tavaly a döbbenetes visszaesést az autóhitelek frontján még durvább krízis követte, és idén sem várható semmi jó. 2009-ben az autóhitelezési piac eddig történetének legkeményebb hónapjait élte át. A drasztikusan csökkent újautóeladások mellett a használt kocsik sem mentek, ráadásul hazánkban eleddig az autók 90%-át hitelre vették (bár ennek aligha kell örülnünk, hiszen ez csak a lakosság siralmas anyagi helyzetének újabb, kiváló bizonyítéka), tavaly viszont már csak 10%-ot vittek el a szalonokból kölcsönre. Idén ezt tetézi még a további visszaesés az eladott új és használt autók számában, amit meg fognak érezni a bankok is a gépjárműfinanszírozás területén. Nem csoda, ha egyesek úgy vélik, és örömmel nézik: a bankárok kiválasztott kasztja most egy kicsit végre megérezheti, nem lehet a végtelenségig mindenféle felelősség és következmény nélkül játszani mások összekuporgatott fillérjeivel.

Mi várható tehát az idén a gépkocsihitelek piacán? A válság után, valamikor az év végén a bankok alighanem könnyíteni fognak a gépkocsi hitelek felvételi feltételein, ez azonban még nagyon véleményes mondat: nem tudjuk, mikor lábalunk ki a pénzügyi (és morális, bár ennek jelen esetben nincs relevanciája, de nem felejtkezzünk meg erről sem) krízisből, a bankárok fejébe belelátni pedig nem könnyű.

Amire mindenki vágyik: olyan gépkocsihitelhez jutni, amelyet gyorsan és könnyen vissza tud fizetni, mindegy, hogy használt autóra vagy újra veszi fel, teherautóra, buszra vagy motorra költi a pénzt. Sajnos idén és jövőre, meg talán amíg a világ világ, ez elérhetetlen vágyálom. Mindenesetre 2010-ben a forint alapú kölcsönök reneszánszot fogjuk majd élni, pontosabban már éljük is: a lízing és gépkocsi hitelek piacán ugyanaz a tapasztalat mozgatja a vevőket, mint máshol: a forint hullámvasútja után sokan nem mernek belevágni egy euró vagy frank alapú hitelbe, hiszen annyian megjárták ezzel a válság és a bolsevik kormány idején.

Az idegen valutákban felvett gépkocsi hitel ezzel együtt is jobb választás, és az ország aligha kerül olyan helyzetbe még egyszer, mint amilyenben nemrég volt, amikor a törlesztőrészletek a pénzügy-politikai szerencsétlenkedés miatt az egekben voltak. Ráadásul azt se feledjük: bát sokan panaszkodtak a magas deviza alapú gépkocsi- és egyéb hitelek elviselhetetlen tehernövekedése miatt, valójában ők még így sem fizettek annyit, mint azok, akik forintban vették fel a hitelüket. Ne dőljünk be a trendnek: maradjunk idén is a deviza alapú gépkocsihitelnél.

Olaszországban puskával lövik az illegális bevándorlókat

0

Az illegális munkavállalók pedig törnek-zúznak és autókat gyújtanak: a szép, új, multikulturális világ egy darabja. Az olasz Rosano városban több száz illegálisan az országban dolgozó afrikai néger bevándorló tombolt múlt héten, miután olasz fiatalok puskával rálőttek néhányukra. Az olaszok nem bánnak kesztyűs kézzel a bevándorlókkal, lásd a római cigánytelepek felgyújtását. Az olasz munkanélküliségi ráta tavaly hat éves csökkenés után ismét emelkedni kezdett (és egy év alatt a becslések szerint 33%-kal nőtt), talán ez is hozzájárulhatott, hogy a feldühödött olasz fiatalok megpróbálták elűzni a náluk dolgozó illegális bevándorlókat. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű: kérdés, hogy a négerek és arabok által elvégzett munkát az olaszok hajlandóak lennének-e elvégezni – miközben az bizonyos, hogy olyan körülmények közt, amilyenek közt az afrikaiak dolgoznak, egyetlen olasz sem lenne hajlandó munkát vállalni. A bevándorlók és a bevándorlás sorsa így tehát leginkább a munkaadók kezében van, bár a római kormány is sokat tehetne saját állampolgárainak védelmében.

Leárazás minden szinten

0

Sokan elszámították magukat és most próbálnak szabadulni a begyűjtött készletektől. Egyesek nem tudtak kiszabadulni a magas profit bűvöletéből, és azt hitték, válság ide vagy oda, de a magyarok karácsonykor így is sokat fognak költeni 2009-ben. Ezzel szemben a felvett hitelek összege, az igényelt folyószámla-kölcsönök stb. mind csökkenést mutattak. A kereskedőkön így rengeteg áru maradt rajta, kezdve a szaloncukroktól a műanyag karácsonyfán és a karácsonyi égőkön át a játékokig vagy egyéb cikkekig. Így most, a 2010-es év első felében a kiskereskedőktől a legnagyobb multik áruházakig mindenütt óriási kiárusítások vannak. Ez talán nem is baj: a tönkrement égőket, díszeket stb. most olcsón le lehet cserélni újra, és még a gyerekek által behabzsolt szaloncukor helyett is lehet venni potom pénzért újabb kilókat.

Hogyan vegyünk autót?

1

Ez a trükk, hogy a romos kocsit kicsit kipofozzák, sokszor előkerül, mivel mindig akad olyan tapasztalatlan ember, aki ilyesmiről még nem hallott, és nincs szeme ahhoz, hogy észrevegye, ha egy autót éppen csak helyreállítottak a romokból, hogy el tudják adni.

Ez különösen akkor történhet meg, ha valami autóvásárban levő (például a nagy pécsi autóvásáron) autót akarunk megvenni. Ilyenkor nem nagyon van lehetőség arra, hogy szervizben megnézessük az autót, főleg nem, ha idegen városban vagyunk egy vasárnapi vásárban. De ha a szokott környezetben vagyunk, akkor sem biztos, hogy el tudjuk vinni az autót egy jó helyre, hiszen ezeket az ad hoc megjelenéseket nem minden autószerelő tudja beiktatni a napirendjébe.

Szóval a legjobb, ha elfelejtjük a neppereket, márkakereskedőket, akármilyen kisebb-nagyobb kereskedőket, és kizárólag magánszemélytől veszünk autót. Vagy, ha elmegyünk a nagyvilágba autót szerezni, mivel Németország egy tisztességes hely, különösen azok a részei, amelyek nincsenek tele „újnémetekkel”. Mielőtt valaki rasszizmust kiáltana, saját tapasztalataim szerint azok, akik Ausztriában vagy Németországban feltűnően olcsón árulnak autókat, vagy megpróbálják eltitkolni a hibákat, mind valamilyen keleti ország fiai. Természetesen ezzel egyáltalán nem akarom azt mondani, hogy ha meglátunk egy Ibn Hassan Autohandlungot, akkor fussunk, mivel természetesen nem minden török, arab stb. kereskedő csal. Csak jobb, ha felkészülünk arra, hogy ilyenkor célszerűbb jobban körülnézni.

Szóval, ha itthon vagyunk, akkor telefonáljunk, beszéljünk meg egy időpontot a nagyon közeli jövőre (másnap, harmadnap), és ne este tegyük, hogy még egy műhelyt is fel tudjunk hívni, és be tudjunk jelentkezni.

Gépjárműlízing a gyakorlatban

1

Mindenkinek van már autója hitel nélkül? nem érti, hogy ez készpénz nélkül hogyan lehetséges? Ne mondjon le álmairól, ismerje meg a hitel nélküli, rendkívül kedvező megoldást: a gépjármű lízinget.

Nem kell tartani a lízingtől, hiszen attól, hogy hazánkban még nem terjedt el olyan mértékben mint külföldön, higgyen nekünk: attól még nem rosszabb megoldás, mint a hitelek! Sőt! az autó lízing szerződést szinte bármikor felmondhatja veszteségek nélkül.

Mégis, hogy mi a különbség a gépjármű lízing és egy hitel között? Szinte semmi, csupán nem ön lesz az autó elsődleges tulajdonosa, azonban nem is veszíthet rajta akkorát, mint egy rossz konstrukciójú autóhitelen. Az autót azonban a megállapodásban foglaltak alapján szabadon, megkötések nélkül használhatja. Az autó lízingszerződése lejártával, a gépjármű a megállapodás szerint automatikusan az ön tulajdonába kerül.

Most már csak az a kérdése, hogy milyen autót lehet lízingelni? Természetesen bármilyet, lehet kicsi,nagy, kis fogyasztással vagy nagy teljesítménnyel, alapfelszereltségű vagy fullextrás, a választás csak az ön kezében van. Mi nem kötjük meg a kezét, olyan autót választ, amilyen az igényeinek és természetesen a képzeletének megfelel.

Egy jármű lízingelése tehát nem jár rejtett veszélyekkel, később előbukkanó plusz költségekkel, sőt, garantáltan nem jelent nagyobb kockázatot, mint a kölcsönszerződések, hiszen előre lefektetett megállapodás alapján írják alá a szerződést a felek.

Ha szeretne bővebb tájékoztatást kapni a gépjármű lízingről, vagy még mindig akadnak megválaszolatlan kérdései az autólízinggel kapcsolatban, tegye fel kérdéseit, ügyintéző munkatársaink bővebb felvilágosítást adnak és akár a személyre szabott ajánlatot is elkészítik.