Újabb parkolóövezetek – IX. kerület

Néhány hete a IX. kerület eddig fizetőmentes része is fizetőssé vált, a parkolást tekintve. Már télutón, február tájékán elkezdtek megjelenni az erre utaló jelek, korábbi felfestések marása, táblák rendbetétele, aszfaltból kiálló kábelek.

Márciusban aztán táblacsere, lezacskózva egyes, az Üllői útra nyiló egyirányú utcarengetegben. Egyre több parkolóautomata jelent meg szintén lezacskózva, melyeket aztán a nagy népszerűségnek örvendő helyi közösség előszeretettel marcangolt le, nem tudták kivárni a hivatalos átadási és megnyitó ünnepséget. Nagyjából március közepére minden készen állt ahhoz, hogy elinduljon a zónásítás, beinduljon a díjszedés. Tábla, jelzés azonban sehol, hogy mikortól kell várakozó autónk után parkolódíjat fizetni. A környéken lakó, ám nem állandó lakcímmel rendelkező gépjármű tulajdonos emberek naponta figyelték a táblák állapotát, mikortól lép életbe az újabb korlátozás. Budapest Főváros IX. Kerületi Önkormányzat weboldalán 2010.- április 1-jét írtak, mint kezdést a díjszedésre.

Aznap már mindenki igyekezett másutt parkolni, az Üllői út túloldalán Bárka Színház előtti részen parkoló található, mely aznap jócskán telt házzal működött. Elsején azonban nem történt lényegi változás, néhány cafatokban lógó parkolási övezetet jelző tábla továbbra is látható volt, néhány parkoló óra is le volt még takarva. Tájékoztatás szintén sehol, semerre.

Így ment ez néhány napig, majd az emberek fokozatosan visszaszoktak bevált parkolóhelyekre, mígnem május 10-én minden szó és megjegyzés nélkül, előzetes bejelentés híján lekerültek a takarózacskó maradványok, az első kicsi piros ajándékcsomagok pedig azonnal megjelentek az autók szélvédőin. Köszönöm az ott lakók nevében is ezt a humánus budapesti hozzáállást.

Mindenféle előzetes tájékoztatás nélkül nehezítették meg sok autóstársam életét a IX. kerületben, s tették használhatatlanná a Bárka Színház előtti, korábban kapacitása erejéig teljesítő parkolót, melyet az esténként színházba járók is bátran használhattak. Ezután pedig üres keresztutcák és teltházas ingyenes parkolóhelyek szépítik az amúgy is ékes városrészt.

Szólj hozzá!

Az email cím nem lesz nyilvános. A csillagozott mezők kitöltése kötelező.

*
*