Sok bank úgy véli, ha valaki egyszer BAR-listára került (vagy, ha ez mostanában történt, akkor KHR-listára), akkor annak nincs joga semmihez. Nem vehet fel kölcsönt évekig vagy akár évtizedekig, úgy érezheti magát, mintha billogot sütöttek volna a homlokára, és bizony még az is gyakran előfordul, hogy az adós meg sem tudja, hogy felkerült az adóslistára, csak egyszerűen mindenhol elutasítják.
Persze a lényegen az sem változtat, ha tudja, hogy KHR-listás, és így akar pénzhez jutni, mert ez komoly nehézségeket fog okozni. De miért kellene lemondani egy motorról egy, ki tudja, hány évvel ezelőtti hiba miatt? Nos, ha eddig foglalkoztatta ez a kérdés, akkor most már itt az ideje, hogy túltegye magát rajta. Vegyen fel hitelt, vegye meg motorját, és ne foglalkozzon a KHR-listával!
Motorhitel BAR kalkulátor »A Mayer Gépjármű Kft.-nek – sajnos, a banki adóslista természetéből kifolyólag – komoly tapasztalata van KHR-listás ügyfelek új motorhiteleinek intézésében. A bankok egy része valójában ad kölcsönt még így is, azonban meg kell keresni, hogy hol lehet motorhitelhez jutni, és annak sem árt utánajárni a későbbi bosszankodás elkerülésére, hogy milyen feltételekkel. Mi azért vagyunk, hogy monitorozzuk a piacot, és megkeressük a legjobb hiteleket. Vagy, ha pontosabbak akarunk lenni: azért vagyunk, hogy, miután a legjobb hitelt megtaláltuk, azt kiközvetítsük önnek. És természetesen mindezt ingyen! Közvetítői díj és jutalék nélkül!
KHR-listás ügyfeleinkre bizonyos tekintetben ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint azokra, akik nem tagjai a listának: a motor, amelyet meg kívánnak venni, nem lehet idősebb nyolc évesnél, kell, hogy rendelkezzen rendszámmal, és amikor a hitel lejár, nem lehet idősebb 12 évesnél. Utóbbi szabály alól van kivétel, mert bizonyos motoroknál az állapotuk megengedi, hogy akár 15 éves koráig is eltartson a hitel, de ez mindig egyedi felmérés és elbírálás kérdése.
A KHR-listás ügyfelek motorhitelei lehetnek forint, euró vagy frank alapúak, a futamidejük maximum nyolc év. Az igényléshez szükséges iratok listáját megtalálja a megfelelő menüpontban.
Végül a legfontosabb: a motorhitel csaknem pontos havi törlesztését kiszámíthatja a kalkulátor segítségével. A kihozott összeg nem hajszálpontos, mivel a kalkulátor frankban számol, és az árfolyam változásai esetleg más számot is eredményezhetnek, azonban az eltérés minimális, és ügyintézőink az első alkalommal tájékoztatni fogják önt a motorhitel havi törlesztésének pontos összegéről.
